Nap, mint nap egyre több időt és energiát költünk online marketingre és arra, hogy minél több potenciális vevőt csalogassunk weboldalunkra. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a drága kattintásokon keresztül érkező látogatók épp a célegyenesben forduljanak vissza.
Tegnap már megosztottam veletek négy alapvető hibát, amit elkövethetünk weboldalunk készítésekor. Szerencsére ezeket nem lehetetlen javítani, módosítani. Ezért most folytatom a sorozatot, újabb 4 elemmel bővítjük a látogatókat elriasztó hibák listáját.5. Unalmas illusztrációk (stock fotók)
Először is: stock fotónak nevezzük azokat a képeket, amelyek egy-egy gyakori téma, élethelyzet kapcsán tömegével találhatók meg a világhálón. Szépen mosolygó kollegák notebookok fölé hajolva; kezet rázó üzletemberek; a kamerába mosolygó csinos hölgy. Ha ilyen képeket helyezünk el a honlapunkra, a feladatlistán ugyan kipipálhatjuk a „fotók kirakva” sort, ám valójában azt üzenjük a látogatóknak: semmi egyedi, egyéni nincs bennünk. Sőt, akár gyanús is lehet, ha olyan emberekről készült fotókkal kínálunk termékeket, szolgáltatásokat, akiknek nyilvánvalóan semmi közük a cégünkhöz. A hús-vér kollégák, valódi termékek és igazi munkakörnyezet, vagy saját illusztrációk lényegesen hitelesebbek. Lehetőleg profi fotóssal, tervező-grafikussal készítsük ezeket, így biztosan meglesz az eredménye!
6. Semmit- vagy túl sokat mondó cégbemutató
Mivel az online világban az első, legfontosabb és sokszor egyetlen kapcsolódási pontot köztünk és a vásárlónk / látogatónk között a weboldal jelenti, fontos, hogy bemutassuk, kik is vagyunk mi valójában. Ez azonban nem azt jelenti, hogy követhetetlen szakmai tartalommal és az átlagos olvasó számára megfejthetetlen szakkifejezésekkel igyekezzünk lenyűgözni a látogatókat. Ha szolgáltatásunkat személyesen nyőjtjuk, akkor lehetőség szerint adjuk arcunkat is hozzá, ezzel hitelesítve szakmai tudásunkat.
Azt azonban el kell kerülni, hogy a rólunk szóló néhány mondat olyan általánosságokkal legyen tele, amelyekből a tényleges céljaink, értékeink, tevékenységünk ki sem derülnek.
7. A blog hiánya
A világhálón szörfölők alapelvárása, hogy valami személyeset, egyedit, különlegeset is
megtudhasson azokról az emberekről, akik egy-egy site vagy webshop mögött állnak.
Történetek, humoros sztorik, fotók, beszámolók – jöhet bármi, ami kissé személyesebbé
varázsolja webes környezetünket. Az, hogy például egy webshop oldalán megtalálható egy kis „blog” ikon, már önmagában pozitív üzenet a hiteles és megszólítható partnert kereső
webes látogató számára. Figyelmetekbe ajánlom egy “törzsgárda-tagunk” igazán változatos jó példáját, a Bélyegző Expressz blogját.
8. Nincs közösségimédia-gomb az oldalon
Bár az internetes közösségi média – különösen Magyarországon – még meglehetősen újkeletű jelenség, ma már nincs komolyan vehető vállalkozás, amely ne lenne jelen legalább néhány közösségi oldalon. Ha pedig már vettük a fáradtságot, és kialakítottuk céges profilunkat, az ezekre mutató ikonokat, gombokat mindenképpen helyezzük el a honlapunkon is!
Van még néhány tipp a tarsolyomban, a sorozat utolsó részét hamarosan itt is olvashatjátok.